DLC

2011. június 24., péntek

DLC-Örkény 2-5, sima vereség a végén

Az utolsó mérkőzésünkön sajnos sima vereséget szenvedtünk az Örkény gárdájától, így 5. helyen zártuk a bajnokságot. A vendégeknél több, első csapatukban szereplő játékos is szerepet kapott, így az első félidőben 4 gólos előnyt szereztek. A második félidőben Kovács Gábor és Károlyi Gábor révén sikerült szépítenünk, de a vereséget sajnos nem tudtuk elkerülni.

2011. június 6., hétfő

DLC-Szigetcsép 1-6, visszakaptuk

Hazai pályán szenvedtünk kiütéses vereséget a rivális csapatunktól, így kissé távolabb kerültünk attól, hogy a dobogón végezzünk. Az első félidőben mi szereztünk vezetést Károlyi R. góljával, ám még ebben a játékrészben egyenlítettek a vendégek. A második félidőben a vezetést is megszerezték, majd miután kitámadtunk, kontrákkal kivégeztek minket. Bízunk a jobb folyatásban, jövő héten, a Kunpeszér csapata ellen idegenben. A mérkőzés egyébként teljesen sportszerű volt, az előző egymás elleni mérkőzéseinken történtekhez képest gyökeres változás állt be. A keményebb faultok után se voltak viták, amely példaértékű volt minden csapat számára és ezt biztatónak értékeljük a jövőre nézve.