Első tavaszi vereségünket szenvedtük el ezen a fontos mérkőzésen. Sajnos újabb két emberrel bővült a sérült-lista, Telek Gábort és Molnár Tamást is le kellett cserélni az első félidőben. A végig 10 emberrel játszó vendég csapat megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
DLC-Dabas 3-4 (0-1)
Vezették: Bábel Sándor, Lovász Sándor
DLC: Sopronyi - Kovács G., Szücs O. (Szilvási Zs.), Telek G. (Sipos A.), Molnár T. (Kovács J. P.) - Szabó A., Vágó T. (Fráter T.), Adorján G., Laknerfy T. - Károlyi R., Ihos Z.
Gólszerzők: Károlyi R. 2, Szilvási Zs.
2012. április 27., péntek
2012. április 20., péntek
Elmarad a hétvégi meccs!
A 2012.04.22-ére kiírt Dunafüred LC-Makád mérkőzés elmarad! A későbbi időpontról a csapatok még egyeztetnek!
2012. április 16., hétfő
Robogunk tovább, négyből négy!
Folytattuk tovább hibátlan tavaszi szériánkat, ezúttal a Szalkszentmárton csapata volt az áldozatunk. Szűkös kerettel utazott csapatunk, többen is sérüléssel bajlódtak, illetve munkahelyi elfoglaltságok játszottak szerepet a hiányos keretben. Ennek ellenére csapatunk jól muzsikált, az első félidőben sokkal több helyzetet dolgoztunk ki, mint a hazaiak. Ennek eredményeképp kétgólos előnyre tettünk szert, Vágó Tibor gyönyörű szabadrúgás gólt szerzett, Szabó Attila pedig szép egyéni alakítás végén talált a hálóba. Sajnos alacsony létszámú csapatunkból még ketten kidőltek sérülés miatt, Molnár Miklós és Molnár Tamás. Tominak kiugrott a válla, a mérkőzésről a kecskeméti kórházba szállították. Mindkettejüknek jobbulást kívánunk! A második félidőben is jobbak voltunk, Ihos Zoltán el is dönthette volna a mérkőzést, ám nagy helyzetben hibázott. Ezután a hazai csapat gólt szerzett, így maradt izgalom a végére, ám egyenlíteniük nem sikerült, ami azt jelenti, hogy négy tavaszi mérkőzés után is száz százalékosak vagyunk!
Szalkszentmárton KSE - Dunafüred LC 1-2 (0-2)
DLC: Sopronyi - Kovács G., Vágó, Telek G., Molnár T. (Cziklin) - Szabó A., Sipos A., Laknerfy, Molnár M. (Ihos) - Sárközi G. (Kovács J. P.), Godena
Gólszerzők:
Vágó Tibor 0-1
Szabó Attila 0-2
Szalkszentmárton KSE - Dunafüred LC 1-2 (0-2)
DLC: Sopronyi - Kovács G., Vágó, Telek G., Molnár T. (Cziklin) - Szabó A., Sipos A., Laknerfy, Molnár M. (Ihos) - Sárközi G. (Kovács J. P.), Godena
Gólszerzők:
Vágó Tibor 0-1
Szabó Attila 0-2
2012. április 10., kedd
DLC-Kunpeszér 3-2, tavasszal eddig 3-ból 3!
Több sebből vérzett csapatunk a mérkőzés előtt, sokan hiányoztak csapatunkból. Két (nagyon) fiatal játékosunk Sárközi Gábor és Szücs Péter egy-egy félidőnyi játékra kapott engedélyt a VUK SE-től, mindketten a kezdőcsapatban kaptak helyet. A vendégek (már-már megszokott módon) késve érkeztek, így 13 óra helyett 13.30-kor kezdődött a mérkőzés. Ez azonban nem zavarta meg a kunpeszérieket, rögtön a mérkőzés elején vezetést szereztek egy röviden kifejelt szöglet után. Nem sokkal később megduplázták előnyüket, a védelmünk hagyta szabadon lőni a vendégek támadóját, aki tizenhat méterről a bal alsó sarokba csavart. Szerencsére csapatunk nem hagyta, hogy a vendégek eldöntsék a meccset, egy Szücs Péter elleni szabálytalanságért megítélt szabadrúgást Bálint Tibor lőtt 18 méterről a bal felső sarokba. A félidő végén már úgy tűnt, hogy hátránnyal vonulunk a szünetre, ám Szücs Péter ziccerbe hozta Vágó Tibort, aki nem hibázta el a helyzetet, így egyenlítettünk. A félidőben két csere történt, az ifisták helyére érkezett Fráter Tamás és Tóth György. Utóbbinak nagy szerepe volt abban, hogy megfordítottuk (és megnyertük) a mérkőzést, hiszen a győztes gólunk előtti büntetőt, melyet Vágó Tibor értékesített (akinek a tavasszal nagyon megy a Kunpeszér ellen, 2 meccsen 4 gól) ő harcolta ki. Mindez a 60. percben történt, ezután leült a meccs, nem történt semmi említésre méltó. Harmadik meccsünkön harmadik győzelmünket szereztük a tavasszal, reméljük a jó sorozatunk nem szakad meg a mostani hétvégén sem, Szalkszentmártonban!
DLC-Kunpeszér 3-2 (2-2)
Vezették: Csoma István, Markó Zoltán
DLC: Baráth P. - Kovács G., Telek, Adorján, Molnár T. - Laknerfy, Vágó T., Sipos A. (Godena), Bálint T. (Molnár M.) - Sárközi G. (Fráter T.), Szücs P. (Tóth Gy.)
Gólszerzők:
Bálint Tibor 1-2
Vágó Tibor 2-2
Vágó Tibor 3-2
DLC-Kunpeszér 3-2 (2-2)
Vezették: Csoma István, Markó Zoltán
DLC: Baráth P. - Kovács G., Telek, Adorján, Molnár T. - Laknerfy, Vágó T., Sipos A. (Godena), Bálint T. (Molnár M.) - Sárközi G. (Fráter T.), Szücs P. (Tóth Gy.)
Gólszerzők:
Bálint Tibor 1-2
Vágó Tibor 2-2
Vágó Tibor 3-2
2012. április 2., hétfő
Ismét győzelem, DLC-Szigethalom 4-3
Az első félidőben nagyon jól kezdtünk, egyértelműen uraltuk a mérkőzést. A 20. percben szereztük meg a vezetést, Molnár Miklós futott be egy hosszú labdát a jobb szélen, majd Szabó Attilát játszotta meg, aki a tizenhatos sarkáról a bal felső sarokba csavart. Ezután a vendégek is feléledtek, a 27. percben Sopronyi Andrásnak kellett óriási bravúrt bemutatnia egy szabadrúgásnál, hogy megmaradjon a vezetésünk. A 40. percben megdupláztuk a vezetésünket, Vágó Tibor indításával Ihos Zoltán lépett ki ziccerben, és a 16-osról, a kijövő kapus mellett a hálóba passzolt. A második félidő elején minden megváltozott, két gyors góljukkal 10 perc alatt kiegyenlített a vendég csapat. Nem sokkal ezután egy véleményes büntetőből a vezetést is megszerezte a Szigethalom, amely hideg zuhanyként ért minket. Szerencsére azonban nem adtuk fel, Godena Gábor szép támadás végén, első labdaérintéséből talált a vendégek hálójába, 10 perccel később pedig Szücs Orbán lépett ki a védők közül, majd higgadtan a kapuba lőtt, ezzel megszerezve csapatunk újabb vezető, (mint 15 perccel később kiderült) győztes gólunkat.
DLC-Szigethalom 4-3 (2-0)
DLC: Sopronyi - Kovács G., Telek, Szücs O., Molnár T. - Laknerfy, Tóth Gy., Vágó T., Molnár M. (Godena)- Ihos Z., Szabó A. (Sipos A.)
Gólszerzők:
Szabó A. 1-0
Ihos Z. 2-0
Godena G. 3-3
Szücs O. 4-3
Kovács J. Péter: "Kiváló színvonalú, fordulatos mérkőzésen újra a rutinunk diadalmaskodott, több kiváló egyéni teljesítménnyel párosulva."
VÁLTOZÁS!
A hétvégi DLC-Kunpeszér mérkőzést vasárnap (04.08), 16.30-ról előrehoztuk szombat (04.07) 13 órára!
DLC-Kunpeszér 2012.04.07 szombat, 13 óra Óvárosi Sportcentrum
DLC-Szigethalom 4-3 (2-0)
DLC: Sopronyi - Kovács G., Telek, Szücs O., Molnár T. - Laknerfy, Tóth Gy., Vágó T., Molnár M. (Godena)- Ihos Z., Szabó A. (Sipos A.)
Gólszerzők:
Szabó A. 1-0
Ihos Z. 2-0
Godena G. 3-3
Szücs O. 4-3
Kovács J. Péter: "Kiváló színvonalú, fordulatos mérkőzésen újra a rutinunk diadalmaskodott, több kiváló egyéni teljesítménnyel párosulva."
VÁLTOZÁS!
A hétvégi DLC-Kunpeszér mérkőzést vasárnap (04.08), 16.30-ról előrehoztuk szombat (04.07) 13 órára!
DLC-Kunpeszér 2012.04.07 szombat, 13 óra Óvárosi Sportcentrum
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)