Ismét - a múlt hetihez hasonlóan - harmatosan kezdett csapatunk. Érthetetlenül sok rossz passz, kevés mozgás, tűz és lelkesedés nélküli (játékot nem írnék) erőlködés. Hogy ez az előzményeknek - későn érkező vendégcsapat, játszunk-nem játszunk kérdése - tudható be vagy a két születésnaposunk, Telek Manci és Koka pénteki megünneplésének volt-e köszönhető, valószínűleg sosem fogjuk megtudni. A lényeg, hogy csapatunk takaréklángon üzemelt, az épphogy összeálló kunpeszéri csapat két, durva védekezési hibánkat viccelődés nélkül kihasználta, és már-már azon elmélkedhettünk mennyivel ússzuk meg a végére. Aztán ahogy telt-múlt az idő kezdtünk bemelegedni - a nap szépen sütött - és egy szöglet után szépítettünk Szücs O. révén, majd (Hopp) Szasza - végre jó - beadásából Telek-fejessel egyenlítettünk. Az első félidőről még annyit érdemes feljegyezni, hogy a vendégcsapat, ellentámadásaiból akár több gólt is szerezhetett volna, de ezeket a szituációkat megúsztuk és mint írtuk volt, még egyenlíteni is sikerült. A második félidőben ott folytattuk ahol az elsőben abbahagytuk, nem ment a játék, de nem is jött, kinlódtunk hátha sikerül valami focira hajazót alkotni. Középpályánk szétesett, szaladgáltunk mint termeszek hangyász támadáskor, ellenfelünk pedig szerencsénkre nem tudta kihasználni helyzeteit. Amiből egy-két esélyünk kerekedett az az, hogy fiatal játékosunk Szücs P. párszor jól húzta meg a balszélén, és végül ez hozta a győzelmet jelentő gólt is: visszacsel után szépen a hosszúba ívelt. A kunpeszéri csapat közelebb állt a győzelemhez, szerencsével tudtuk itthon tartani a három pontot. Tanulsága a mérkőzésnek, hogy könnyelműen, lazáskodva egy ellenfelet sem szabad kezelni, csak megfelelő koncentrációval van esélyünk a mérkőzéseken. Mert, a szlogent módosítva: az idő nem nekünk dolgozik.
DLC: Sopronyi - Kovács G., Telek, Szücs O., Molnár T. - Molnár M., Vágó (Kovács J. P.), Sipos A., Szabó A. (Szücs P.) - Ihos, Károlyi G. (Laknerfy)
Gólszerzők:
Szücs O. 1-2
Telek 2-2
Szücs P. 3-2
2011. november 14., hétfő
2011. november 4., péntek
DLC-Dabas 1-4, Fehér-gyilkosság
Vereség lett a rangadó vége. Az első félidőben a vendég csapat négygólos előnybe került, összes góljukat a góllövőlista vezető Fehér Sándor szerezte, akit nem tudott tartani a védelmünk. A második félidőben Károlyi Gábor fejesével szépítettünk, de több gólt már nem sikerült szereznünk. A 69. percben egy kakaskodás után Bálint Tibor piros lapot kapott, így ezután a emberhátrányban futballoztunk.
DLC: Sopronyi (Bajer) - Kovács G., Sipos A., Szücs O., Laknerfy T. (Telek G.) - Molnár M. (Kovács J. P.), Vágó T., Tóth Gy. (Molnár T), Bálint T. - Ihos Z., Károlyi G.
Gólszerző: Károlyi Gábor
DLC: Sopronyi (Bajer) - Kovács G., Sipos A., Szücs O., Laknerfy T. (Telek G.) - Molnár M. (Kovács J. P.), Vágó T., Tóth Gy. (Molnár T), Bálint T. - Ihos Z., Károlyi G.
Gólszerző: Károlyi Gábor
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)