DLC

2012. május 17., csütörtök

Második tavaszi vereség, DLC-Szalkszentmárton 2-3

DLC-Szalkszentmárton KSE 2-3 (1-1)

Vezették: Bábel S., Lovász S.

Lendületesen kezdtük a mérkőzést, az első 10 percben úgy tűnt, hogy simán meglehet a győzelem. Ezután magához tért a vendég csapat, és egy szép baloldali támadás végén vezetést is szereztek. A gól után kiegyenlített mezőnyjáték folyt, veszélyes támadásai inkább a Szalkszentmártonnak voltak. Ennek ellenére a 41. percben összejött az egyenlítés, egy szép Laknerfy lövés után a felső kapufáról lepattanót Sárközi G. segítette a kapuba. A második félidőt is jól kezdtük, sőt, Ihos kifogástalan, 20 méterről lőtt szabadrúgásgóljával a vezetést is megszereztük. Ebben az időszakban egyenlő erők küzdelme folyt a mezőnyben, gólhelyzetig nem igazán jutott el egyik csapat sem. A mérkőzés vége felé átvette az irányítást a vendég csapat, több veszélyes támadásuknál szerencse is kellett ahhoz, hogy megússzuk gól nélkül. Ennek ellenére derült égből villámcsapásként jött egy a vendég csapat számára megítélt ajándék büntető, amelyet gólra is váltottak. Nem sokkal ezután ismét jött egy vendég kontra, melynek végén a győzelmet érő gólt is megszerezték, így a Dabas után második csapatként sikerült legyőzniük minket a tavaszi szezonban. A mérkőzés presztízsét mutatta , hogy a szalkszentmártoni játékosok a harmadik góljukat euforikusan ünnepelték. A játék képének a döntetlen jobban megfelelt volna, ám a játékvezető az ítéletével belenyúlt a mérkőzésbe, nem a mi csapatunkat segítve.


DLC: Sopronyi - Kovács G., Adorján, Sipos A. (Kovács J.P.), Molnár T. - Laknerfy T., Vágó (Szilvási Zs.), Szabó A. (Tóth Gy.), Sárközi G. - Fráter T., Ihos Z.

Gólszerzők: Sárközi G., Ihos Z.

4 megjegyzés:

  1. TELJESEN KORREKT A MÉRKŐZÉS A DUNAFÜREDI PETYA ÍRÁSA . CSAK NÉHÁNY DOLGOT KIFELEJT BELŐLE . A TIZENEGYES AMIT BEFÚJT A JÁTÉKVEZETŐ IGEN KÖNNYEN ADTA MEG . ELŐTTE VISZONT A SZALKI KOVÁCSNAK KIRÚGTÁK A LÁBÁT AZT MEG KELLETT VOLNA ADNI . ELFOGADJUK MESSZE VOLT A JÁTÉKVEZETŐTŐL . MAJD A KIUGRÓ SÜMEGI L A KAPUS ELKASZÁLTA ITT SE LETT SEMMI PEDIG EZ PIROS LAP ÉS TIZENEGYES . A MÉRKÖZÉS VÉGÉN A HAZAI KAPUS KORREKTEN ELISMERTE A SZABÁLYTALANSÁGOT . IHOS ZOLTÁN A FÜRED LABDARÚGÓJA MINDNYÁJUNK HALLATÁRA EZT MONDTA A JÁTÉKVEZETŐNEK . HA MÉG EGYSZER FÚJSZ INNEN ÉLVE NEM MÉSZ EL . EZ MÁSHOL MEGINT CSAK PIROS . MAJD ÚJRA IHOS PERCEI KÖVETKEZTEK NYÚJTOTT LÁBBAL MENT A LABDÁÉRT A JÁTÉKVEZETŐ VESZÉLYES JÁTÉKÉRT SZABADRÚGÁST ÍTÉLT A SZALKI CSAPAT JAVÁRA . IHOS MELLEL NEKI UGROTT A JÁTÉKVEZETŐNEK MAJD LE AKARTA FEJELNI . ITT SE KAPOTT SEMMIT MÁR 3-SZOR . NEM MONDHATNÁM HOGY NEM VOLT ELNÉZŐ A FÜREDDEL LOVÁSZ JÁTÉKVEZETŐ ÚR . FÉLRE ÉRTÉS NE ESSÉK NEM AZT ÍROM HOGY SZALKI JÁTÉKOS NEM RÚG ODA NEM SZABÁLYTALAN ITT CSAK AZOKAT EMLÍTEM AMI DURVÁN KIRÍVÓ ESET.MAJD A FÜREDI TÓTH GYÖRGY MEGÜTÖTTE A JÁTÉKVEZETŐT NA AZ MÁR PIROS LETT . ÍLY MÓDON A 3 PIROS HELYETT 1 LETT HA CSAK A SZABÁLYOKAT KICSIT IS BETARTJÁK A JÁTÉKVEZETŐK NEM DÖNTETLEN DE MÉG SZOROS SE LETT VOLNA

    VálaszTörlés
  2. A mérkőzés és a játékvezetés korrekt értékeléséhez nem csak a Névtelen által kifelejtettnek ítélt események tartoznak. A kommentelő felejtette el leírni, hogy a szalki csapat az egész mérkőzésen kíméletlenül, olykor durván játszott, amit a játékvezetők egyetlen alkalommal sem szankcionáltak. Akkor sem amikor az egyik durvaság után a DLC egyik játékosát, megsérülése miatt, le kellett cserélni. Amennyiben a szabályok szellemében történik a játék vezetése "a szabályokat kicsit is is betartják", a vendég csapat a második félidő közepére kilenc játékossal folytathatta volna a játékot. Így aztán teljesen egyet lehet érteni azzal a megállapítással, hogy " nem döntetlen, de még szoros se lett volna". Ráadásul a leírtak mit sem változtatnak azon, hogy a megítélt büntető előtt nem történt szabálytalanság. Figyelmébe ajánlom még, hogy jelen világunkban a történések időben egymás után, egymásból következnek. (+megj.: a nagybetűvel írt komment kiabálásnak minősül) Szintén Névtelen

    VálaszTörlés
  3. Nem kell egymás torkának ugrani, a megoldás egyszerű, nem kell játékvezetőt alkalmazni és szerintem - de gondolom ez lehet nagyon sok batai véleménye is - lemegy a mérkőzés magától. 1ébként a játékvezető is csak ember, tehát tévedhet, de amit a pályán a hazai játékosok némelyike megengedett magának, az igazán tűrhetetlen volt.

    VálaszTörlés
  4. nem ugrottunk egymás torkának, egyszerűen leírtuk a tényeket. Ahogy mondani szokás, "a tények makacs dolgok", ezért aki látta a meccset az tudja, hogy a döntetlen megfelelt volna a látottaknak, azt javaslom, itt is egyezzünk ki ebben.

    VálaszTörlés