A makádi mérkőzést ha nehezen is, de 1-0-ra megnyertük, ezúttal abban bíztunk, hogy folytatjuk sima hazai győzelmeink sorát a Makád csapata ellen. A vezetést már a 18. percben megszereztük, a szezonban az első mérkőzését játszó Károlyi Róbert tekert a hálóba egy 20 méteres szabadrúgást. Ugyanő duplázta meg az előnyünket a 25. percben, Vágó Tibor szöglete után bólintott a hálóba. A következő Vágó-szöglet után háromra nőtt az előnyünk, Károlyi Gábor pazar mozdulattal sarkazott a hálóba az ötös magasságából. Csapatunk fölénye egyértelmű volt az első félidőben, a helyzetek alapján még több góllal is vezethettünk volna. A második játékrészben kiütésessé vált győzelmünk, Tóth György büntetőből, Kovács J. Péter egy szép támadás végén, Károlyi Gábor pedig átlövésből szerzett gólt. A végén így sima, 6-0-ás sikerrel hangoltunk a vasárnapi, Dabas elleni rangadóra.
DLC: Sopronyi - Kovács G., Szücs O., Sipos A., Molnár T. - Molnár M. (Godena G.), Tóth Gy. (Varga M.), Vágó T., Laknerfy - Károlyi R. (Kovács J. P.), Károlyi G.
Gólszerzők: Károlyi R. 2, Károlyi G. 2, Kovács J. P., Tóth Gy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése