DLC

2011. október 23., vasárnap

Szalkszentmárton-DLC 1-1, büntetőkkel behúztuk, 5-4 ide

Végre elérkezett a visszavágó napja, mondhatták a hazai szurkolók és játékosok, amelyre - az előzetes információink szerint - nagyon készült a vendéglátó csapat. Videókat osztottak meg az interneten, a mérkőzésre pedig busszal is érkeztek szurkolók Szalkszentmártonból. Nem elírás, a szalki csapat hazai mérkőzéseit most az ősszel, a pár kilométerre lévő, Tasson rendezi, mivel kilenc év után indítottak újra csapatot, és az évek alatt a hazai létesítmény annyira amortizálódott, hogy egyelőre mérkőzésrendezésre alkalmatlan. A hangulatra és a körítésre valóban nem lehetett panasza senkinek, a pálya körül remek pörkölt illata lengett, a hangosbemondó, kedves gesztussal, a DLC csapatát is köszöntötte. Fiatalok csoportja síppal-dobbal, talán még nádihegedűvel is, valamint nem kis lelkesedéssel készült csapatuk győzelmére. Lehet, hogy tudtak valamit, mert az első percben rögtön vezetést is szereztek. Védelmünk - talán még a buszon, úton volt - rossz helyezkedését használták ki, és nem is hibáztak. A körív magasságában, jobb kötőben kiugró játékos szépen lőtte a labdát a hosszú sarokba. Talán., ha Andrisunk kicsit éberebb, ő még háríthatott volna. Erőszakos játékkal esetenként letámadással próbálták zavarba hozni csapatunkat, ami olykor sikerült is. A szerencsének és Sopronyi Andrisnak köszönhetően - aki az egyik kivetődésnél könnyebben meg is sérült - nem tudták növelni előnyüket. A hazai csapat többségében két gyors csatárát próbálta megjátszani, amiben mindig benne volt a gól lehetősége. A félidő második felére megnyugodtunk és egyre inkább elkezdtünk játszani úgy, hogy helyzeteket is sikerült kialakítani. Sőt a 30. perc tájékán sikerült egyenlítenünk is, Bálint Tibor hosszú indítása után, Ihos Zoltán lépett el a felezőről, és a tétovázó kapus mellett is eltolva a labdát egyenlített. Félidő eleji játékunk bőven hagyott kívánnivalót maga után, középpályán és a védővonalban sem tudtunk mit kezdeni a hazaiak letámadásával, gyakorlatilag csak romboltunk, de a félidő második felére felébredtünk, ennek volt köszönhető az egyenlítő gólunk is (emellett Bálint Tibor kapufát is lőtt szabadrúgásból). A második félidőben játékban jobbak voltunk, többségében mi irányítottunk, nekünk voltak nagyobb helyzeteink is, de nem tudtuk megszerezni a második gólunkat, Szabó Attila például a tizenegyespont magasságából a kapust találta el. A Szalkszentmárton előtt is adódtak lehetőségek - egy 25 m-es lövésnél csak a keresztléc mentett -  így a döntetlen összességében reális eredménynek mondható. A tizenegyesrúgásoknál a szerencse mellénk állt, illetve Sopronyi Andris kapusunk 3 bravúrt is bemutatott! A párbaj a nyolcadik párnál dőlt el, a kilátogató nézők így 16 büntetőt láthattak. Mivel a tizenegyeseknél mi bizonyultunk jobbnak, 2 pontot hoztunk el Tassról, a Szalkszentmárton hazai pályájáról. Végül meg kell jegyezni, hogy szerencsére az egy hónappal korábbi, hazai mérkőzésünkön történtek nem vetettek árnyékot a mérkőzésre. Mindkét csapat és a szurkolók is megfelelő keretek között között tartották indulataikat még a látványosabb szabálytalankodásoknál is. Azt gondoljuk: csak így érdemes!

DLC: Sopronyi A. - Molnár T., Szücs O., Sipos A., Laknerfy T.. - Molnár M. (Tóth Gy)., Vágó T., Bálint T., Kovács G. (Godena G.) - Károlyi G., Ihos Z. (Szabó A.)

Gólszerző: Ihos Zoltán

3 megjegyzés:

  1. Köszönjük Dunafürednek a mérkőzést, a hozzáállást, és a baráti jobbot!
    Tisztelettel : Vinczellér Csaba
    (Szalk. K.S.E.)

    VálaszTörlés
  2. http://indavideo.hu/video/Szalkszentmarton-Dunafured
    Vinczellér Cs.

    VálaszTörlés
  3. jo napot ... profik ezek a szalkiak ...

    VálaszTörlés